Bejegyzések

eZaZ

Dűnéktől a tó vizéig

Kép
2024. április 26., Kiskunsági Nemzeti Park A Kiskunsági Nemzeti Parkot 1975-ben alapították, hazánk 2. nemzeti parkja a Hortobágyi után. Mi a Kolon-tó vidékét jártuk körbe. A tó 30 hektáros területen nyílt víz, 1200 hektárt pedig nádas borít. Körülötte 3 tanösvényen is elindulhatunk. Az Aqua Colun tanösvény a nádasokat és a madárvilágot mutatja be, a Bikatorok tanösvényen a homokbuckák és a láp találkozását figyelhetjük meg, az Orchidea tanösvényen pedig a mocsaras vidék növényeiben gyönyörködhetünk.   Nézzünk körbe és hallgatózzunk! A Kolon-tavat kaszálórétek, láprétek, láp-ligeterdők, valamint homokbuckás területek veszik körül. Rengeteg fajjal találkozhatunk utunk során.   A homokpusztagyepeken a homoki (pusztai) árvalányhaj szinte tengerként hullámzik. Magjának alja szőrös, mely segítségével a homokba kapaszkodik, hogy ne fújja el a szél, így tulajdonképp elülteti magát. A báránypirosító nevét onnan kapta, hogy a gyökeréből kivont festékanyag pirosra színezi a gyapjút. A

Ősvilági Pompeji

Kép
 2024. április 4., Ipolytarnóci Ősmaradványok Természetvédelmi Terület   Előző utazásunk során a középkorba repültünk, most kicsit régebbre kell állítanunk az időgépünket, méghozzá 23 millió évvel ezelőttre...   Tengertől folyópartig A Tethys-tenger hullámzik a fejünk felett, nagyjából 30 méter mélyen úszkálunk. A partmenti szakaszon vagyunk, körülöttünk hemzsegnek a ráják, delfinek, cápák és csigák. Bele se gondolnánk, hogy 23 millió évvel később egy csoportnyi ember az itt kialakult glaukonitos homokkövet fogja vizsgálni. A zöldes színű üledékes kőzet színét a glaukonit ásvány adja. Megfigyelhetjük benne az egykor a tengerben élt állatok maradványait. Legnagyobb számban cápafogakat találhatunk, melyeket sokáig megkövesedett madárnyelvként árusítottak. Visszaülünk az időgépezetünkbe és meg se állunk 17,5 millió évvel ezelőttig. Kiérünk a szárazföldre, egy bővizű, gyorsfolyású patak torkolatához. Ahogy körbetekintünk diófa-, pálmafa- és orchideafélék tömkelegében gyönyörködhetünk. Töb

Vízinyúl vacsorára

Kép
 2024. március 7., Agostyán, Ágoston-liget, Természetvédelmi és Humánökológiai Oktatóközpont – Ökofalu Az agostyáni ökofalu a Gerecsei Tájvédelmi Körzet peremén található 20 hektáros terület szántóföldekkel és kaszálórétekkel. A területen nincs vezetékes ivóvíz és csatornázás, valamint áram sincs bevezetve. A faluban életvitelszerűen nem él senki, de lehetőség van táborozásra, egyéb oktatási és képzési programok megtartására. Bármit meg szabad fogni, szagolni, esetleg kóstolni. Bátran lehet inni az Árendás-patak vizéből, lecsippenteni egy levelet a salátaboglárkáról vagy ölbe venni a cicákat.   Öveket becsatolni! Visszarepülünk a középkorba!  Állomásunk egy Mátyás-kori fogadó. Mátyás király 12-szer járt Tatán, s egyik útja során találkozott Szép Ilonkával. A legenda szerint e fogadóban is megszálltak, hogy időt töltsenek egymással. A tölgyfa épület ablakai nem síküvegből készültek, ugyanis a korban nem ismerték ezt az anyagot. Helyette marha- vagy disznóhólyagot használtak lantornás a

Szagos számok

Kép
2023. október 12., Dél-pesti Szennyvíztisztító Telep Nem épp a világ legillatosabb helyén jártunk, azonban a látogatás nagyon tanulságos volt. Elgondolkoztatott, hogy naponta milyen hatalmas mennyiségű szemetet termelünk és ennek milyen nagy hányada kerül a vízbe. A Dél-pesti Szennyvíztisztító telepen zsírszörnyektől (nedves törlőkendő és olaj keveréke) kezdve, ékszereken át, bútorokig mindenfélét halásztak már ki a befolyó vízből. A víztisztítás folyamatáról és a telep megalakulásáról is sokat tanultunk. Íme néhány érdekes adat: A dél-pesti telep 1980-as években jött létre. A Fővárosi Csatornázási műveknek 3 fő tevékenysége van: a 6000 km hosszú csatornahálózat üzemeltetése és karbantartása, árvízvédelem, valamint szennyvíztisztítás. A dél-pesti telepre naponta átlagosan 47 ezer  m 3 víz érkezik. A Dél-pesti Szennyvíztisztítótelepen 3 üvegház is van, melyben különböző növények találhatóak. Ezek gyökerén megtapadnak a baktériumok, melyek segítenek eltávolítani a vízből a nyersanyagoka